Szabó Gál Bence
Szakmai vezető
A Glicin a kollagén típusú fehérjékben legnagyobb mennyiségben előforduló aminosav. Más fehérjeforrásokban csak kis mennyiségben fordul elő. Manapság sokkal kevesebb kollagén típusú fehérjét fogyasztunk, mint őseink, hiszen a körömpörkölt, csontleves, kocsonya, pacal és hasonló ételek nem túl divatosak már. Jelentősen eltolódott tehát a fehérjebevitelünkből származó aminosavak aránya (csökkent a glicin a többihez képest). Evolúciónk során nem ez volt a jellemző, így fölmerül a gyanú, hogy ennek káros következményei lehetnek.
A szervezetünk fő antioxidánsa, a glutation illetve a kreatin előállításához is glicinre van szükség. Mindkettő számtalan biológiai folyamatban vesz részt, és nélkülözhetetlen az egészségünk megőrzéséhez. A glicin egy nem "esszenciális" aminosav, ami azt jelenti, hogy képesek vagyunk előállítani, ahogy a kreatint is, azonban ez nem jelenti azt, hogy ez elegendő lenne a szükségleteink kielégítéséhez, vagy az optimális működéshez.
Egy tanulmány alapján az átlagember nagyjából 3 g glicint tud előállítani, és mivel jellemzően nem fogyaszt kollagén típusú fehérjéket, így további ~1,5-3 g-ot visz be az étrendje által. Ahhoz azonban, hogy az összes fontos anyagcserefolyamathoz elég glicin álljon rendelkezésünkre, még legalább 10 g-ra lenne szükség.(1)
A glicin és kollagén pótlás előnyös hatásai is ezt a sejtést erősítik:
Optimális vércukor
A glükóz (és így a szénhidrátok) vércukorszintet megemelő hatását jelentősen mérsékli. Fokozza az inzulin hatékonyságát, és emeli a glükagon szintjét, ami az inzulin „ellenlábasa”. Csökkenti az inzulin-rezisztencia esetén megfigyelhető magas vérzsír szintet is. A főbb kutatási eredmények:
- A glicin pótlása több mint 50%-al mérsékelte a szőlőcukor vércukor emelő hatását, egészséges személyeknél.(2)
- Napi 5 g glicin pótlása reggel fokozta az étkezések utáni inzulintermelést a nap folyamán.(3)
- Kettes típusú cukorbetegek esetén, a glicin és cisztein aminosavak pótlása helyreállította a glutation termelést, ami csökkentette az oxidatív stresszt és szövetkárosodást,(4) HIV fertőzött betegek esetén javította az inzulin érzékenységüket, testkompozíciót, és izomerőt.(5)
- Napi 5 g glicin pótlása kettes típusú cukorbetegek esetén, jelentősen csökkentette a hosszútávú vércukorszintet jelző A1C szintjét, és a gyulladásmarkereket.(6)
- A glicin szintje alacsony metabolikus szindróma, és kettes típusú cukorbetegség esetén, míg az olyan intervenciók amik javítják a vércukor értékeket mint az edzés, fokozzák a szintjét.(7)
- Egy 2022-es összefoglaló megállapítása, hogy a glicin-kiegészítés javítja a metabolikus szindróma több összetevőjét, beleértve a cukorbetegséget, az elhízást, a magas vérzsír szintet és a magas vérnyomást. A jövőben a glicin alkalmazása jelentős klinikai hatással lehet a metabolikus szindrómában szenvedő betegek kezelésében.(8)
Bőr
A bőrünk jelentős mennyiségű kollagént tartalmaz, így glicint is. A kollagén peptidek ráncainkat csökkentő, bőrünk rugalmasságát növelő hidratáló, bőrfiatalító hatása jól ismert és sokat kutatott. A kollagén pedig hatását nagyrészt a glicin tartalmának köszönheti. A kollagén, glicin, C-vitamin, szőlőhéj- és mag-kivonat valamint a bioflavonoidok remek kombináció lehet, ha bőrünk fiatalságára belsőleg gondolunk.
- Egy 2020-as szisztematikus áttekintés 10 vizsgálat alapján megállapította, hogy a kollagén peptidek pótlása javítja a bőr egészségét, és a bevont tanulmányok szinte mindegyike a kollagénpótlás jótékony hatásairól számolt be, ebben a tekintetben nem tapasztaltak ellentmondásokat a vizsgálatok között.(9)
- Egy 2023-as áttekintésben a teljes szakirodalmat átnézték, és a bőr egészsége kapcsán az alábbi megállapításokat tették: A kollagén peptidek pótlása csökkenti a ráncképződést; fokozza a bőr rugalmasságát; a hidratációt; megnöveli a kollagéntartalmat, és a kollagén szintézist, amelyek az öregedéssel összefüggő bőrkárosodáshoz szorosan kapcsolódó tényezők.(10)
Idegrendszer
Kis mennyisége fokozza az éberséget és az agyi mikro kapillárisok keringését.(11,12) Emellett skizofrénia és OCD (kényszerbetegség) kiegészítő kezelésére is hatásos megoldás lehet, a különböző kísérletek szerint.
- Egy 2004-es klinikai vizsgálatban a nagy dózisú glicin(0,8 g/tskg) pótlása 23%-al csökkentette a negatív tüneteket skizofrénia esetén.(13)
- Egy 1996-os vizsgálatban ugyanez a nagy dózisú glicin pótlás jelentősen csökkentette a skizofrénia tüneteit, terápia rezisztens skizofrénia esetén. Minél alacsonyabb volt a glicin kiindulási vérszintje, annál hatékonyabb volt.(14)
- Egy vizsgálat és esettanulmány alapján, a nagy dózisú glicin pótlása, előnyös lehet OCD betegség esetén.(15,16)
Méregtelenítés
Ezzel kapcsolatban ugyan csak állatokon végzett kísérletek vannak, de ezek alapján a máj és vese funkcióját javítja,(17,18,19) fokozza a glutation nevű erős méregtelenítő és antioxidáns hatású anyag termelődését.(4)
Alvás
Több kutatás is foglalkozott a glicin alvásra gyakorolt hatásával emberek esetén.
A megállapítások közé tartozik, hogy
- A lefekvés előtt elfogyasztott glicin(3 gramm elszopogatva) javítja az alvás minőséget, gyorsítja az elalvást, valamint enyhíti a túl korai ébredést és kevesebb alvás esetén is kipihentebbek vagyunk.(11)(6 óra alvás glicinnel sokszor jobb alvásminőséget eredményezett, mint 8 óra alvás glicin nélkül.)
- A glicin alvásra gyakorolt előnyös hatása onnan is származhat, hogy kedvezően befolyásolja a REM és NREM alvásciklusokat, és segít csökkenteni a testhőmérsékletet, ami fontos része a pihentető alvásnak.(20)
- Egy másik klinikai vizsgálatban alvászavaros résztvevőknek 3 g glicin pótlása elalvás előtt segített csökkenteni a fáradtságot, és fokozta a másnapi éberséget.(21)
- Egy évvel később, szintén 3 g glicin pótlása javította az alvásminőséget és az alvás hatékonyságát, és lerövidítette az elalvás kezdetéig és a lassú hullámú alvásig szükséges időt. Emellett a glicin csökkentette a nappali álmosságot és javította a memóriát.(22)
Élethosszabbító hatás
Egérkísérletekben a csökkent kalória bevitel (normál hasznos mikro/makro tápanyag bevitel mellett) hatásosan növeli az élethosszt. Ennek hatását már majmokon is igazolták és részben embereken is (természetesen élethosszig tartó kalóriamegvonásos kísérletet embereken etikai okokból nem lehet végezni, így csak pl. az ún. telomerek hosszának méréséből következtettek emberek esetében). A kalóriamegvonásnál is hosszabb élethosszt tudtak elérni, a metionin nevű aminosav bevitelének korlátozásával egérkísérletekben és később hasonló eredményt értek el úgy is, ha az egerek táplálkozását nagy mennyiségű glicinnel egészítették ki.(23) Ez azért van, mert a glicin korlátozza a táplálékból a metionin hasznosulását, kiegyensúlyozza a fehérjékből fölszívódó aminosav arányt a vérben. Emberek esetében még nem vizsgálták, de feltételezhetően szintén hatásos. Mivel metionin a legtöbb ételben sok van, ezért a gyakorlatban nehezen kivitelezhető a metionin csökkentett diéta emberek esetében. Azonban az étkezés után elfogyasztott glicin (pl glicinnel édesített desszert vagy ital) szimulálja a metionin csökkentett élethosszabbító hatású diétát, hiszen a glicin korlátozza a metionin fölszívódását.
A glicin édesítőszernek is kiváló!
Maga a glicin elnevezés, a görög "édes" szóból származik. A glicinnek nincs mellékíze, hőálló, a cukorral nagyjából megegyező édesítő hatása van. A polialkoholokkal (pl.: xilit/nyírfacukor, maltit, eritrit) szemben nem okoz bélrendszeri problémákat senkinél. Nem veri át a szervezetet, mert az édes íze mögött nem üres kalória van, ahogy a legtöbb édesítő esetében, hiszen a glicin fehérje és akként is kezeli szervezetünk (az édes íz cukorforrást jelent a szervezetnek és a glicinből szükség esetén a szervezet valóban képes cukrot előállítani, így nem okoz hypoglikémiát). A túlzott vércukor emelkedést gátló hatása miatt pedig különösen jó (szénhidrátokat amúgy is nagy mennyiségben tartalmazó) sütik és hasonlók édesítésére, hiszen azok hirtelen vércukor növelő hatását kordában tartja.
- Meléndez-Hevia E, De Paz-Lugo P, Cornish-Bowden A, Cárdenas ML. A weak link in metabolism: the metabolic capacity for glycine biosynthesis does not satisfy the need for collagen synthesis. J Biosci. 2009 Dec;34(6):853-72. doi: 10.1007/s12038-009-0100-9. PMID: 20093739.
- Gannon MC, Nuttall JA, Nuttall FQ. The metabolic response to ingested glycine. Am J Clin Nutr. 2002 Dec;76(6):1302-7. doi: 10.1093/ajcn/76.6.1302. PMID: 12450897.
- González-Ortiz M, Medina-Santillán R, Martínez-Abundis E, von Drateln CR. Effect of glycine on insulin secretion and action in healthy first-degree relatives of type 2 diabetes mellitus patients. Horm Metab Res. 2001 Jun;33(6):358-60. doi: 10.1055/s-2001-15421. PMID: 11456285.
- Sekhar RV, McKay SV, Patel SG, Guthikonda AP, Reddy VT, Balasubramanyam A, Jahoor F. Glutathione synthesis is diminished in patients with uncontrolled diabetes and restored by dietary supplementation with cysteine and glycine. Diabetes Care. 2011 Jan;34(1):162-7. doi: 10.2337/dc10-1006. Epub 2010 Oct 7. PMID: 20929994; PMCID: PMC3005481.
- Nguyen D, Hsu JW, Jahoor F, Sekhar RV. Effect of increasing glutathione with cysteine and glycine supplementation on mitochondrial fuel oxidation, insulin sensitivity, and body composition in older HIV-infected patients. J Clin Endocrinol Metab. 2014 Jan;99(1):169-77. doi: 10.1210/jc.2013-2376. Epub 2013 Dec 20. PMID: 24081740; PMCID: PMC3879663.
- Díaz-Flores M, Cruz M, Duran-Reyes G, Munguia-Miranda C, Loza-Rodríguez H, Pulido-Casas E, Torres-Ramírez N, Gaja-Rodriguez O, Kumate J, Baiza-Gutman LA, Hernández-Saavedra D. Oral supplementation with glycine reduces oxidative stress in patients with metabolic syndrome, improving their systolic blood pressure. Can J Physiol Pharmacol. 2013 Oct;91(10):855-60. doi: 10.1139/cjpp-2012-0341. Epub 2013 Jun 17. PMID: 24144057.
- Yan-Do R, MacDonald PE. Impaired "Glycine"-mia in Type 2 Diabetes and Potential Mechanisms Contributing to Glucose Homeostasis. Endocrinology. 2017 May 1;158(5):1064-1073. doi: 10.1210/en.2017-00148. PMID: 28323968.
- Imenshahidi M, Hossenzadeh H. Effects of glycine on metabolic syndrome components: a review. J Endocrinol Invest. 2022 May;45(5):927-939. doi: 10.1007/s40618-021-01720-3. Epub 2022 Jan 11. PMID: 35013990.
- Barati M, Jabbari M, Navekar R, Farahmand F, Zeinalian R, Salehi-Sahlabadi A, Abbaszadeh N, Mokari-Yamchi A, Davoodi SH. Collagen supplementation for skin health: A mechanistic systematic review. J Cosmet Dermatol. 2020 Nov;19(11):2820-2829. doi: 10.1111/jocd.13435. Epub 2020 May 21. PMID: 32436266.
- Campos LD, Santos Junior VA, Pimentel JD, Carregã GLF, Cazarin CBB. Collagen supplementation in skin and orthopedic diseases: A review of the literature. Heliyon. 2023 Mar 28;9(4):e14961. doi: 10.1016/j.heliyon.2023.e14961. PMID: 37064452; PMCID: PMC10102402.
- Bannai M, Kawai N, Ono K, Nakahara K, Murakami N. The effects of glycine on subjective daytime performance in partially sleep-restricted healthy volunteers. Front Neurol. 2012 Apr 18;3:61. doi: 10.3389/fneur.2012.00061. PMID: 22529837; PMCID: PMC3328957.
- Podoprigora GI, Blagosklonov O, Angoué O, Boulahdour H, Nartsissov YR. Assessment of microcirculatory effects of glycine by intravital microscopy in rats. Annu Int Conf IEEE Eng Med Biol Soc. 2012;2012:2651-4. doi: 10.1109/EMBC.2012.6346509. PMID: 23366470.
- Heresco-Levy U, Ermilov M, Lichtenberg P, Bar G, Javitt DC. High-dose glycine added to olanzapine and risperidone for the treatment of schizophrenia. Biol Psychiatry. 2004 Jan 15;55(2):165-71. doi: 10.1016/s0006-3223(03)00707-8. PMID: 14732596.
- Heresco-Levy U, Javitt DC, Ermilov M, Mordel C, Horowitz A, Kelly D. Double-blind, placebo-controlled, crossover trial of glycine adjuvant therapy for treatment-resistant schizophrenia. Br J Psychiatry. 1996 Nov;169(5):610-7. doi: 10.1192/bjp.169.5.610. PMID: 8932891.
- Greenberg WM, Benedict MM, Doerfer J, Perrin M, Panek L, Cleveland WL, Javitt DC. Adjunctive glycine in the treatment of obsessive-compulsive disorder in adults. J Psychiatr Res. 2009 Mar;43(6):664-70. doi: 10.1016/j.jpsychires.2008.10.007. Epub 2008 Nov 30. PMID: 19046587.
- Cleveland WL, DeLaPaz RL, Fawwaz RA, Challop RS. High-dose glycine treatment of refractory obsessive-compulsive disorder and body dysmorphic disorder in a 5-year period. Neural Plast. 2009;2009:768398. doi: 10.1155/2009/768398. Epub 2010 Feb 18. PMID: 20182547; PMCID: PMC2825652.
- Yin M, Zhong Z, Connor HD, Bunzendahl H, Finn WF, Rusyn I, Li X, Raleigh JA, Mason RP, Thurman RG. Protective effect of glycine on renal injury induced by ischemia-reperfusion in vivo. Am J Physiol Renal Physiol. 2002 Mar;282(3):F417-23. doi: 10.1152/ajprenal.00011.2001. PMID: 11832421.
- Yang S, Koo DJ, Chaudry IH, Wang P. Glycine attenuates hepatocellular depression during early sepsis and reduces sepsis-induced mortality. Crit Care Med. 2001 Jun;29(6):1201-6. doi: 10.1097/00003246-200106000-00024. PMID: 11395604.
- Senthilkumar R, Viswanathan P, Nalini N. Glycine modulates hepatic lipid accumulation in alcohol-induced liver injury. Pol J Pharmacol. 2003 Jul-Aug;55(4):603-11. PMID: 14581719.
- Bannai M, Kawai N. New therapeutic strategy for amino acid medicine: glycine improves the quality of sleep. J Pharmacol Sci. 2012;118(2):145-8. doi: 10.1254/jphs.11r04fm. Epub 2012 Jan 27. PMID: 22293292.
- INAGAWA, K., HIRAOKA, T., KOHDA, T., YAMADERA, W. and TAKAHASHI, M. (2006), Subjective effects of glycine ingestion before bedtime on sleep quality. Sleep and Biological Rhythms, 4: 75-77. https://doi.org/10.1111/j.1479-8425.2006.00193.x
- YAMADERA, W., INAGAWA, K., CHIBA, S., BANNAI, M., TAKAHASHI, M. and NAKAYAMA, K. (2007), Glycine ingestion improves subjective sleep quality in human volunteers, correlating with polysomnographic changes. Sleep and Biological Rhythms, 5: 126-131. https://doi.org/10.1111/j.1479-8425.2007.00262.x
- Adiv A. Johnson, Trinna L. Cuellar, Glycine and aging: Evidence and mechanisms, Ageing Research Reviews, Volume 87, 2023, 101922, ISSN 1568-1637 doi.org/10.1016/j.arr.2023.101922.